Start-up tempóban a STRT Holding: Részvénykibocsátás és tőzsdei kategóriaváltás egy időben
Balogh Petya cége rekordidő alatt jutott el a BÉT Standard kategóriájába
(Budapest, 2025. november 25.) Alig 24 hónappal a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacára lépését követően a hazai startup szektor egyik legismertebb befektetési- és képzési társasága, a STRT Holding kezdeményezte a tőzsde szabályozott piacára, a Standardre való átsorolását, egyben nyilvános részvénykibocsátásba (IPO) kezd. Befektetési tevékenysége finanszírozásához, valamint növekedési tervei megvalósításához a STRT Holding maximálisan 4,1 milliárd forintos nyilvános lakossági és intézményi forrásbevonást tervez. A nyilvános lakossági részvényjegyzés 2025. november 24-én indult és december 5-ig tart. Az újonnan kibocsátandó részvényeket a K&H Értékpapírnál lehet jegyezni.
A STRT Holding azzal a céllal alakult 2023-ban, hogy tíz éven belül ezer startupban tulajdonrésszel rendelkező befektetési társasággá és vállalkozói képzőhellyé válva, a közép-európai régió meghatározó technológiai és tudásipari holdingja legyen. 2024-ben a társaság megvásárolta a Kürt Akadémia oktatási üzletágát, valamint alapkezelőt indított azzal a céllal, hogy a jövőben intézményi befektetők számára vonzó, dedikált kockázati tőkealapokat menedzseljen. A 2025 év végén 100-at meghaladó aktív befektetésével a STRT Holding az ország egyik legaktívabb kockázati tőke társasága lett. Iparág agnosztikus befektetőként a cég hangsúlyozottan, de nem kizárólag korai stádiumú (pre-seed és seed) startupokkal foglalkozik. Érdekeltségei vannak nagy növekedési potenciállal rendelkező oktatástechnológiai (edtech), orvos- és gyógyászattechnológiai (medtech), agrártechnológiai és fintech vállalatokban van, mint amilyen a GenuForm-AI, OpenMeter, PastPay, Genomate, Molin-AI, Giggle, vagy az idén bejelentett Lightyear.
“A STRT Holding eddigi életútja a példa arra, hogy gazdasági turbulenciák közepette is lehet gyors sikert elérni. Alig voltunk túl a Covid gazdaságra gyakorolt hatásán, amikor elindultunk, aztán jött a tőkepiacok globális kiszáradása, majd kopogott az ablakon egy merőben új vállalkozói generáció, végül ránk rúgta az ajtajót a mesterséges intelligencia. A tőzsdei szintlépésünk és az IPO ugyanakkor nem csak rólunk szól, a innovációs és startup szektorban rejlő értékeket és lehetőségekre mutat rá.” - mondta Balogh Petya, a STRT Holding vezérigazgatója.
A STRT Holding kezdeményezte a BÉT Xtend piacáról való átsorolását a tőszde szabályozott piacára, a Standard kategóriába. Ezzel párhuzamosan a társaság 2025. november 24-től nyilvános tőkebevonást indított. A részvényjegyzés kizárólag a STRT Holding partnerénél, a K&H Értékpapírnál érhető el. A lakossági jegyzés időszaka 2025. november 24. – december 5. (a Tájékoztatóban foglaltak szerint korábban is lezárható), a tervezett intézményi értékesítési időszak pedig 2025. december 1. - 2025. december 5.
Horváth István, a K&H Értékpapír vezetője kiemelte, hogy a mostani részvényjegyzés lehetőséget biztosít a befektetőknek, hogy a STRT Holdingon keresztül diverzifikált módon tulajdonossá váljanak innovatív, digitális fókuszú startupokban, míg tulajdonrészük a tőzsdén jegyzett részvények révén likvid marad. A társaságok közötti partnerség lehetőséget teremt arra, hogy a
befektetők a részvényjegyzésen túl is használják a K&H Értékpapír szolgáltatását, legyen szó hazai vagy nemzetközi befektetésekről. Az innováció a K&H Csoport stratégiájának középpontjában áll, melyet az is jól példáz, hogy több mint 10 éve támogatja maga is a startup kezdeményezéseket vállalati inkubátorában, a Start it @K&H-ban - tette hozzá Horváth István.
*** Figyelemfelhívó tájékoztatás: A STRT Holding Nyrt. felhívja a figyelmet arra, hogy a jelen közlemény (értékpapír)reklámnak minősül az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1129 rendelete és a Bizottság (EU) 2019/979 felhatalmazáson alapuló rendelete értelmében. A STRT Holding Nyrt. felhívja a figyelmet továbbá arra, hogy a jelen közlemény nem minősül sem a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerinti befektetési ajánlásnak, sem a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény szerinti befektetési tanácsadásnak vagy befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek. A befektetők számára a STRT Holding Nyrt. részvényeinek jegyzésével kapcsolatos információ a Tájékoztatóban található, amely a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően közzétételre került a STRT Holding Nyrt., a Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Nemzeti Bank által működtetett honlapon. A STRT Holding Nyrt. azt javasolja a potenciális befektetőknek, hogy befektetési döntésüket csak a Tájékoztató elolvasása után, annak teljes ismeretében hozzák meg. A K&H Értékpapír szolgáltatásaira vonatkozó részleteket és feltételeket a K&H Értékpapír Üzletszabályzata, Kondíciós Listája, a termékmegállapodások, valamint mindezek mellékletei tartalmazzák, melyek elérhetőek a https://www.khertekpapir.hu/ugyfeltamogatas/dokumentumok oldalon, tevékenységi engedély hivatkozási szám: 2009/10240/570, ügyiratszám: Sp/2009/614/571.



